Eleve bajban vagyok, hogy Amer-, vagy Amber-erődnek hívjuk, mert mindkét változattal sűrűn találkozom. Jaipurtól kb. félórás buszútra található, a buszok a Hawa Mahaltól indulnak Amberbe. A növényzet errefelé gyérebb, mint például Delhi környékén: nyugati irányban haladunk a Thar-sivatag felé. Melegebb is van: márciusban 36 °C. A célpont egy igazi indiai erőd, a világörökségi lista jeles képviselője, hatalmas épület(együttes).

Ekkora várak Európában nem igazán találhatók, India (és különösen Radzsasztán) viszont tele van velük. A maharadzsák többnyire hinduk voltak (ha muszlim, akkor nawabnak hívják - ami Jókai Egy magyar nábobjából lehet ismerős). Ezért az építészeti stílusuk is több hindu vonást tartalmaz, mint a delhi, vagy agrai mogul építmények - bár előbbiekre is hatott a muszlim, közép-ázsiai stílus, és utóbbiakra is a hagyományos hindusztáni építészet. A kapu:

A Tükörcsarnok:

Gyerekkoromban valami hasonlónak képzeltem a helyet, ahol a szegény juhászlegény azt mondja, hogy: "Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom!"

A kertje se csúnya:

A vár lábánál fekszik Amber városkája, a város lépcsős kútja:

Jaipur (lehetne Dzsajpurnak is írni, azért döntöttem mégis az angolos írásmód mellett, mert az  jóval bevettebb) egy újabb nagyváros, de az eddigiek közül egyértelműen a legjobb. Az itt élők hozzáállása egészen más, mint máshol: kedvesek, segítőkészek - ha leállnak beszélgetni velem, sok esetben hátsó szándék nélkül teszik. Ez jellemző volt később is, bármerre jártam Indiában (azért itt, Radzsasztán tartományban voltak a legkedvesebbek). Úgy látszik, inkább Delhi és Agra jelentett rosszabb élményt ilyen szempontból. Jaipur kifejezetten szép város: van egy óvárosi része, ahol az épületek nagy része a rózsaszín egy árnyalatára van festve, ezért hívják Jaipurt rózsaszín városnak. Épületei sokat megmutatnak a hagyományos indiai építészetből, palotákkal van telezsúfolva, amelyeket gazdag maharadzsák építtettek. A rózsaszín falakat egyszerű, fehér, vonalszerű motívumok díszítik. Egészen úgy lehet bolyongni a belváros utcáin, mint egy európai városban, ellentétben Delhivel és Agrával, ahol távol esnek egymástól a szép épületek. Márciusban itt igen meleg volt (36 °C), és itt az egész éves csapadékmennyiség is kisebb, mint amerre eddig jártam, a szárazabb éghajlat a növényzeten is meglátszik. A szállásom Jaipurban nagyon kellemes volt, könnyen megtaláltam (Indiában először találkoztam olyannal, hogy kiírják a megfelelő helyre az utcát és a házszámot); sok kedves fiatal indiaival, akik vacsorára invitáltak. Pedig féltem tőle, mert igen olcsó volt, néhány száz forint egy éjszakára.

Számtalan igen szép épület található a városban. Először az Albert Hall épülete tűnt fel, amely ugyan a brit korona uralma idején épült, nagyszerűen mutatja az indiai építészet jellegzetes vonásait:

A Hawa Mahal a Szelek Palotája, gazdag maharadzsa építtette:

Egy átlagos épület Jaipurban:

A városi palotakomplexum két fő épülete a Mubarak Mahal:

És a Chandra Mahal:

Ez utóbbi udvarán forgatták a Zuhanás című film egyik jelenetét, ilyen kapuk vannak az udvarban:

Itt, az udvaron találkoztam utazásom során először magyarokkal, a Fehérvár Tours egy csoportjával.

Még mindig vannak további paloták, így a vízi palota, a Jal Mahal:

Sisodia Rani királyné palotája:

Jaipur fölülről, egy toronyból, látszódnak a paloták:

Egy park:

A Jantar Mantar egy csillagvizsgáló, ahol a csillagok égi pozícióit mérő eszközök találhatók. A jaipuri Jantar Mantar a világörökség része:

Ezeknek a furcsa alakú, elsőre megállapíthatatlan funkciójú csillagászati eszközöknek a látványa furcsa érzést keltett bennem, olyan volt, mintha egy teljesen értelmetlen formákkal telezsúfolt helyre érkeztem volna, mintha Jorge Luis Borges Halhatatlan ember című novellájában lennék, ahol az irracionális, megmagyarázhatatlan épületekkel teleépített Halhatatlanok Városa a félelmet, émelygést, undort, az értelmetlenség érzését váltotta ki a főszereplőből.

Jaipur amúgy nagyon szegény város, azért ez külvárosi utcaképeken ez is látszik:

Meg ez is Jaipur:

Egyik kedvenc indiai városom lett, Jodhpur mellett.

Agrából a nem túl távoli Mathurába buszoztam egy német sráccal együtt, akit a szálláson ismertem meg. Ez Krisna szülőhelye, akinek a személye sokak számára a világszerte ismert Krisna-tudatú hívők közössége révén lehet ismerős, de alapvetően Krisna az egyik legfontosabb szereplő a hindu vallásban, Visnu isten egyik megtestesülése. Az innen néhány kilométerre található Vrindvanban pedig Krisna a fiatal korát töltötte, így ezekben a városokban rengeteg hindu templom, sztúpa található. Mivel én korábban már sok helyen jártam a világban, de hindu sztúpákkal még nem igazán találkoztam (leszámítva a Salgótarjánba vezető, 21-es utat) , ezért úgy gondoltam, hogy eljövök ide körülnézni. Vrindavan amúgy nagyon piszkos város, ami kijön a házakból, az az utcán folyik el, disznók fetrengenek, majmok, kutyák mászkálnak mindenfelé (a tehenek maguktól értetődnek).

Vrindavanban nem szabad a szemüveget magunkon hordani, mivel a majmok ellopják azt: egy pillanat alatt a hátunkon teremnek, megragadják, és már viszik is... Mivel azonban jobban meg akartam nézni egy-egy sztúpát, volt, hogy magamon felejtettem a szemüveget. Egy ilyen alkalommal megtörtént a baj: egyszer csak egy súlyt érzek a vállamon, a következő másodpercben pedig már nem érzem, de a szemüvegemet sem az orromon... A tettes majom pedig felugrott a legközelebbi háztetőre, és onnan nézett le a győztesek magabiztosságával, a szemüveg szárát rágcsálva. Azt hallottam, hogy ilyenkor valami édességet kell adni neki, hogy visszaadja a zsákmányát, de hiába próbálkoztam nápolyival, a módszer nem vezetett sikerre. Egy helyi ember sietett a segítségemre (nem önzetlenül: később pénzt kért szolgálataiért, 100 rúpiát, ami 400 forintnak felel meg). Ő is a nápolyival próbálkozott, félig-meddig sikerrel is járt - a majom lejött a háztetőről - de a szemüveget fent hagyta. Így azt egy bottal kellett leverni onnan. Belesett a szennylébe, és mire észbe kaptunk, egy új majom már el is kapta, elfutott vele. Az indiai úr a majom után dobta a botját, mire az elejtette a szemüveget, az visszajutott hozzám - jöhetett ismét az örömünnep. Jöhetett volna, de a szemüveg egyik lencséje hiányzott... Ezután hosszú percekig keresgéltük a földön az elveszett lencsét, lassan kezdtem lemondani róla - azonban egyszer csak elém állt egy majom, a szájában a lencsével. Megint megpróbáltam a nápolyis módszert - nem kellett neki a finom édesség, inkább a lencsét rágcsálta tovább. Ekkor már igen ideges lettem (mondjuk addig is az voltam), és a majom felé csaptam a táskámmal. Az kénytelen volt elugrani a csapás elől, leugrott a biztonságot jelentő kukáról, amelyen trónolva a lencsémet rágcsálta, majd a földön egy másik majom nekiesett, hogy elvegye a majomtársadalomban úgy látszik, komoly értéket képviselő üveglencsét. Miközben verekedtek, elejtették a lencsét, én pedig gyorsan felkaptam - happy end! Lett volna, de természetesen a lencse nem úszta meg szárazon a rágcsálást, kisebb darabok letörtek belőle. Mindenesetre ezt a szemüveget később még hónapokig hordtam. Bosszantó egy történet volt a helyszínen átélve, de kis idő elteltével már én is csak nevettem rajta.

Azért láttunk sok templomot is Vrindavánban, nemcsak majmokat, mielőtt visszatértünk volna a szálláshelyünket jelentő Agrába

Agrába vonattal érkeztem Delhiből, a vonatút körülbelül három órás volt, Indiában ez kifejezetten rövidnek számít. Előre, interneten foglalt jegyemmel az alvó osztályon (sleeper class) utaztam, ez szükséges a túlterhelt indiai vonathálózat tömegeinek elkerüléséhez. A pályaudvarról motoros riksával utaztam a szálláshelyemre: ilyenkor a riksavezető mindig azt állítja, hogy tudja, hogy hova kell menni, pedig igazából nem tudja... És amikor "most balra", "most jobbra" utasításokkal akarom elvezetni a megbeszélt helyre, még ő van megsértődve... Érdemes tízszer megkérdezni, hogy tényleg tudja-e, hova megyünk, addigra esetleg elgondolkozik is, hogy mit kérdeztem tőle, és a szeme előtt lebeg dollárokról elterelődik a figyelme. Különben marad a telefonomban levő GPS alapján a jobbra-balra. Van, hogy utólag akarnak fölfelé alkudni, nem szép dolog. Egy idő után azt is megtanultam, hogy nem szabad úgy kérdezni, hogy "For twenty?" (Húszért?), mert akkor szándékosan félreérti, mintha azt mondtam volna, hogy "four-twenty" (négyszázhúsz), inkább csak annyit kell mondani, hogy "twenty" (húsz). Megtaláltam végül a szállásomat, ez is tömegszállás volt, az utam során végig tömegszállásokon szálltam meg, sok vendéggel egy helyiségben, így sok remek embert ismertem meg mindenfelé. Agrában például egy német srácot, aki évek óta úton volt, Délkelet-Ázsiát, Sri Lankát is bejárta, most Indiába érkezett.

Agrában a leghíresebb látnivaló a Taj Mahal:

Amit talán mindenki ismer. A szerelem csodálatos emlékműve. Apró szépséghiba, hogy az építtetője, a mogul uralkodó Shah Jahan is benne fekszik, valójában leginkább magának építtette, és, hát azért a feleségének is volt benne egy kis hely, ahogyan ez általában a sírok esetében lenni szokott. Mindenesetre így nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ egyik legmonumentálisabb, legszebb uralkodósírja.

A Taj Mahal épületegyüttese hátulról, egy parkból, a Jamuna folyó közeléből:

A mogul uralkodók itt, Agrában is székeltek egy időben, az Agra Erődben:

Vagy belülről:

Tényleg elképesztő, ahogy a mogulok a Közép-Ázsiából és Perzsiából hozott stílusukat (amelynek egyik legfőbb jegye a kupola, amit a Taj Mahalnál is látunk, egyébként Indián kívül Üzbegisztánban: Szamarkandban, Bukharában, Khívában, illetve Iránban: például Iszfahánban találkozhatunk ilyen jellegű épületekkel elsősorban, de ide tartozik a perzsa eredetű kertépítészet, és a bejáratok, vagy imafülkék barlangok cseppköveit utánzó csipkés boltozatai is) ötvözték az itt talált stílusjegyekkel: sok függőleges és vízszintes elem, erkélyek, kevés zárófal, oszlopcsarnok, kőfaragások. Mindezt megfigyelhetjük az Agra Erődben, de az itt következő Fatehpur SIkri épületegyüttesnél is. 

Fatehpur Sikribe busszal lehet eljutni Agrából. Nagy Akbar mogul uralkodó építtette székhelyéül, az 1500-as években, a Vörös Erőd és az Agra Erőd után ez a harmadik fontos mogul székhely. A Fatehpur Sikrihez tartozó mecset:

Itt érdemes megemlítenem két fontos szempontot, ami Indiába vezetett: egyrészt nagy kedvencem a Tarsem Singh által rendezett Zuhanás című film, amelynek számtalan jelenete Indiában játszódik, például az egyik itt, a mecsetnél. Amikor megnéztem azt a filmet, elgondolkoztam, hogy ezek a jelenetek ugyan a Föld melyik táján játszódhatnak. Korábban azt hittem, ilyen monumentális, régi épületek csak Európában vannak. Talán Olaszországban? Nem, ilyesmi Európában sehol nincsen. Indiában voltak. Mindenfelé kerestem a Zuhanás helyszíneit indiai tartózkodásom során: ezeket.

A másik, hogy nagyon kedvelem Carl Gustav Jung svájci pszichiáter munkásságát. Először az Emlékek, álmok, gondolatok című könyvet olvastam tőle, amelyben többek között élete legmeghatározóbb álmait írja le. Talán számomra is legérdekesebb álma a ez. Az álom helyszíne a fatehpur sikri Diwan-e-Khas (Magánkihallgatások csarnoka) majdnem tökéletes mása, ez az épület egy Jung számára nagy jelentőséggel bíró mandala, a lótuszvirág szimbóluma, belülről ilyen (nem saját képem):

Középen trónol az uralkodó, Nagy Akbar, vagy Jung álmában Dávid király. Kívülről ilyen:

Ha az ember egyszer bebocsátást nyer egy királyhoz, "Életem, halálom kezedbe ajánlom", mint a népmesében, akkor valószínűleg egy ehhez hasonló helyen találkozhat vele.

Delibe háromszor kellett visszatérnem utazásom során (nem azért, mert annyira élveztem volna, hanem a központi helyzete miatt), eközben a hatalmas város különböző, egymástól igen távol eső látványosságait néztem végig. Delhiben három világörökségi helyszín van (A Vörös Erőd, Humayun sírja és a Kutub Minar), ami világviszonylatban is kiugró szám, Delhi a világ kulturálisan, és történelmét tekintve leggazdagabb városai közé tartozik. Ezek a látványosságok igen távol esnek egymástól, meglátogatásukhoz a legtöbb esetben metró és riksa használatának kombinációjára van szükség. Tehát nem lehet gyalogosan végignézni, mint a legtöbb európai várost (én még Párizs és London esetében is ezzel próbálkoztam, nagyrészt sikerrel). A történelem során Delhi többféle államalakulatnak (pl. Delhi Szultanátus, Mogul Birodalom, modern India) volt a székhelye, és ezek a gazdag államok nagy területen elszórva építették fel építményeiket. Kicsit olyan, mintha Budapesten Cinkotától Nagytétényig mindenhol előfordulnának fontos épületek, csak Delhiben több, mint tízszer annyian élnek, mint Budapesten (igaz, a területe "csak" háromszor akkora).

Ilyen látnivaló a Swaminarayan Akshardam, amely nem egy ősi épület, a modern India építtette, 2005-ben készült el, hatalmas hindu templom. Kívülról számtalan kőfaragás díszíti, belül pedig a szentélyek találhatók, mint az ősi hindu templomokban. A hindu civilizáció megünneplésére készítették, a témához méltó emlékmű lett. A belépési procedúra nem egyszerű: félnek a terrortámadástól, és mobiltelefont nem szabad bevinni, mert tilos fényképezni. Így nem is a saját képem kerül ide:

A Vörös Erőd a mogulok egyik székhelye volt, több közül, megmondom őszintén, nekem az Agra Erőd és a Fatehpur Sikri valamivel jobban tetszett ebben a kategóriában:

Nem messze tőle található a Dzsama Mecset:

Delhi legnagyobb hindu templomai közé tartozik a Birla Mandir:

Ennak közelében van a szikh templom, a gurudwara is:

Tamplom kategóriában híres még Delhi a bahá'i-k modern Lótusztemplomáról is, amely a városközponttól (ha van ilyen) messze található: 

Delhi igazi gyűjtőhelye a vallásoknak, láttam még buddhista, dzsainista, de keresztény templomot is. Nagyon gazdag történelemmel és kultúrával bír, így kiérdemli a "Világ kicsiben" címet, mint Jeruzsálem, vagy New York. Végülis egy szubkontinens, egy teljes civilizáció központja.

Újdelhi főtere a hatalmas, kör alakú, európai stílusú épületekkel körülvett Connaught Place, akkaora, amekkora egy ilyen hatalmas városnak kijár (a hasonlóan elképesztő méretű Jakartában láttam később hasonlót az ottani Merdeka (Függetlenség) teret, ez a két város az egybe épített terület nagyságát tekintve a világ három legnagyobbja közé tartozik Tokióval együtt). Ennek közelében található egy lépcsős kút (stepwell). A lépcsős kutak India nevezetességei közé tartoznak, sokfelé megtalálhatók az országban, néhol hatalmasak. A monszun időjárásnak köszönhetjük őket - hiszen Indiában az évszak függvényében jelentősen változik a talajvízszint , így érdemes lépcsőt építeni a kutakba, hogy mindig le tudjunk jutni a vízszintig:

A Delhi Szultanátus nagyszerű építményei közé tartozik a világ egyik legmagasabb minaretje, a Kutub Minar:

2018. március 8-án indultam el. A dubaji repülőmet majdnem lekéstem a Ferihegyen, már utolsó hívással mondták be a nevemet, és nem volt sor a beléptetőkapunál - ha így történt volna, akkor elmaradt volna az egész út, maradtam volna itthon. Nagyon féltem elindulni, valószínűleg, amikor pontatlanul indultam el otthonról, tudattalanul a sorsra bíztam, hogy megyek-e, vagy sem. De elértem a repülőt, a kocka el lett vetve. 

Dubajba érve az Al Maktoum reptérről át kellett mennem a város másik végébe, a másik, dubaji Nemzetközi Repülőtérre. Az a hely leginkább egy sci-fire emlékeztetett, a világ egyik legnagyobb reptere, ahol a terminálok között magasvasút szállítja az utasokat. Az éjszakát a reptéri terminálon vártam végig, a repülőm kora reggel indult Delhibe. Az út körülbelül négy órás volt.Delhibe érkezve a vízumomat rendben  találták, beléphettem India területére. A reptérről metró vitt be a városközpontba. A metróból (amely, bár a valaha volt eddigi legolcsóbb reptér - városközpont transzferemet jelentette, még mindig hipermodern volt) kijövet érkeztem meg igazán Indiába. Ez volt az igazi "kultúrsokk". Por, szemét, és rengeteg ember, árusok mindenütt, dudáló autók. Pár napig tartott mire megszoktam, igaz, utána nagyon megszoktam. Egyből megrohamozott nyolc riksa vezető (biciklis riksák!), hogy elvigyenek a szállásomra. Akkor még kicsit féltem durván lerázni őket, csak az elkövetkező napokban jöttem rá, hogy pedig nincs más lehetőség. Így mentem néhány száz métert a biciklis riksával, tíz rúpiáért (negyven forint), és a vezető örült az összegnek (amiben, természetesen előre állapodtunk meg - ha nem így lett volna, megsarcolt volna akár több száz rúpiára). 

Ezután elkezdtem keresni a szálláshelyemet Delhi Paharganj nevű, gettószerű városrészében (a képen Paharganj főutcája), amely a központi pályaudvar közelében fekszik. A szűk sikátorok, a véletlenszerű, tervezés nélküli utcahálózat leginkább Marokkó középkori városközpontjaira emlékeztetett. Itt nem igazán tudtam mit kezdeni az utcanévvel és a házszámmal: minden utcából nyílt egy még kisebb utca, egy ház bejárata pedig bárhol lehetett: lépcsők vezettek fel háztömbök tetején létesült udvarokra, ahonnan további lépcsők, vagy lakások nyíltak, és gyerekek játszottak mindenfelé... Labirintus, ez a jó szó. Úgy képzelem, hogy itt nem igazán lehet hatósági építészeti ellenőrzés, ahol egy kis teret találnak (akár egy ház lapos tetején), oda építenek... Kérdezősködtem a  hostelem felől, az egyik ember az egyik irányba küldött, a másik a másikba. Láthatólag fogalmuk sem volt, merre van a szállásom, de nem merték azt mondani, hogy nem tudják, még az utcanév sem lehetett igazán ismerős nekik, annyi pici sikátor volt itt. Így elkezdtem bolyongani a sikátorokban. Nagy szerencsém volt, mert egyszer csak ott találtam magam előtt a hostel névtábláját. Végre megérkeztem! Kérdezte a recepciós, hogy hogy találtam oda, mondtam, hogy a véletlen segítségemre volt. Végre lefeküdhettem pihenni, miután az ezt megelőző éjszakán a dubaji reptéren nem aludtam!

A koncepció a következő volt: van néhány fontos dolog az életben, ezek közül az egyik a minket körülvevő (földrajzi) világ megismerése, tehát az utazás. Ha itt élek a látványosságokkal leginkább telezsúfolt kontinensen, Európában, mindenképp körülnézek itt először. Viszont van még néhány fantasztikus, akár kontinensnyi méretű helye a világnak, ahova nem érdemes csak egy-egy hosszú hétvégére, hétre elugrani, fapadossal, hanem hosszabb idő kell a felfedezésükhöz. Ilyen az indiai szubkontinens térsége, ilyen Délkelet-Ázsia (az ASEAN országai, amelyen belül könnyen lehet fapadossal repülgetni, mint Európában, hála elsősorban az Air Asia légitársaságnak), ilyen Kína, ilyen lehet Észak-Amerika, Közép-Amerika és Dél-Amerika. Egyesével, de térségenként egyszerre érdemes őket felfedezni, hónapokat töltve az adott térségben. Ezt munka mellett nehéz lett volna megvalósítani, nekem most adódott rá lehetőségem, hogy pár hónapot utazgatással töltsek. Mind közül Indiát tartottam a legérdekesebbnek, közvetlenül utána Délkelet-Ázsiával, a hegyek, az építészet, az egyedülálló kultúra miatt. Így elhatároztam, hogy elindulok: két hónapot, az e-vízum maximális időhosszát igyekszem eltölteni Indiában, majd utána meglátom, megyek-e tovább (ha igen, hova), vagy hazajövök.

Amikor ezen gondolkoztam, február volt, közeledett a forró indiai nyár (amit nem szeretek), úgyhogy gyorsan kellett dönteni. Pedig nagyon féltem, hiszen sok ijesztő dolgot hallottam Indiáról: elsősorban a betegségektől és az erőszakosságtól féltem, illetve attól, hogy elveszek a tömegben, ha valakik megtámadnak, nem véd meg senki. Jártam már szegényebb országokban (Marokkóban, Grúziában, Örményországban, Palesztinában, stb...), Indiát mindegyiknél veszélyesebbnek képzeltem. Nem volt az. India legtöbb részén a helyiek kifejezetten barátságosak, ahol pedig nem, ott sem bántottak volna. Sok a szegény ember, de sokkal inkább elfogadják a helyzetüket, mint sok más országban, nem gondolják, hogy ha fenyegetően lépnek fel a gazdag turistával szemben, az majd jó lesz (ez nem mindenhol van így). A betegségekkel sem kellett sokat bajlódnom, ép és egészséges maradtam az utam során végig (beszéljünk őszintén: a lázzal kísért hasmenés volt a legrosszabb, és egyedüli betegség, amit ott elkaptam). 

Szóval februárban megvettem a jegyemet, Budapestről Dubajba (Wizzair, 15000 ft), majd Dubajból Delhibe (IndiGo, 25000 ft). A kocka el lett vetve. Egyedül mentem. Három hetem maradt felkészülni, nem mondanám soknak ahhoz képest, hogy mekkora útnak indultam neki. Vízumra, oltásokra, és rengeteg információra volt szükségem, minél többet akartam tudni Indiáról: a történelméről, földrajzáról, vallásáról, stb... Tudtam korábban is valamennyit, most kifejezetten belemélyedtem. Pontos útitervet nem készítettem, de azért volt néhány hely, ahová mindenképp el akartam jutni: Delhi, Agra, Dzsajpur, Dzsodhpur, a Himalája, Amritszár, Benáresz (vagy Varanasi, kinek hogy tetszik), Ladakh, lehetőség szerint Nepál... De úgy gondoltam, hogy spontán módon utazgatok majd. Hamar kiderült, hogy az egyik legnagyobb ellenségem az indiai belső közlekedés, és végig az is maradt: a vonatokra ugyanis jóval előre kell jegyeket foglalni, hogy egyáltalán A-ból B-be eljuthassak (különben maradna a nehezen viselhető utolsó osztály az összepréselődött tömegekkel). Ez szinte lehetetlenné teszi a spontán utazgatást, így megvettem előre a jegyeimet Delhiből Agrába, Agrából Dzsajpurba és Dzsajpurból Dzsodhpurba, az első tíz napra. Azutánra meg maradt a későbbi foglalás és a spontaneitás... Illetve még április végére vettem repülőjegyet Delhiből Lehbe (Ladakhba), meg vissza, Delhibe.