Hamuban sült pogácsa

Hamuban sült pogácsa

Agra és környéke

2018. november 12. - Sannis Shaininen Soariu

Agrába vonattal érkeztem Delhiből, a vonatút körülbelül három órás volt, Indiában ez kifejezetten rövidnek számít. Előre, interneten foglalt jegyemmel az alvó osztályon (sleeper class) utaztam, ez szükséges a túlterhelt indiai vonathálózat tömegeinek elkerüléséhez. A pályaudvarról motoros riksával utaztam a szálláshelyemre: ilyenkor a riksavezető mindig azt állítja, hogy tudja, hogy hova kell menni, pedig igazából nem tudja... És amikor "most balra", "most jobbra" utasításokkal akarom elvezetni a megbeszélt helyre, még ő van megsértődve... Érdemes tízszer megkérdezni, hogy tényleg tudja-e, hova megyünk, addigra esetleg elgondolkozik is, hogy mit kérdeztem tőle, és a szeme előtt lebeg dollárokról elterelődik a figyelme. Különben marad a telefonomban levő GPS alapján a jobbra-balra. Van, hogy utólag akarnak fölfelé alkudni, nem szép dolog. Egy idő után azt is megtanultam, hogy nem szabad úgy kérdezni, hogy "For twenty?" (Húszért?), mert akkor szándékosan félreérti, mintha azt mondtam volna, hogy "four-twenty" (négyszázhúsz), inkább csak annyit kell mondani, hogy "twenty" (húsz). Megtaláltam végül a szállásomat, ez is tömegszállás volt, az utam során végig tömegszállásokon szálltam meg, sok vendéggel egy helyiségben, így sok remek embert ismertem meg mindenfelé. Agrában például egy német srácot, aki évek óta úton volt, Délkelet-Ázsiát, Sri Lankát is bejárta, most Indiába érkezett.

Agrában a leghíresebb látnivaló a Taj Mahal:

wp_20180312_17_44_58_pro.jpg

Amit talán mindenki ismer. A szerelem csodálatos emlékműve. Apró szépséghiba, hogy az építtetője, a mogul uralkodó Shah Jahan is benne fekszik, valójában leginkább magának építtette, és, hát azért a feleségének is volt benne egy kis hely, ahogyan ez általában a sírok esetében lenni szokott. Mindenesetre így nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ egyik legmonumentálisabb, legszebb uralkodósírja.

A Taj Mahal épületegyüttese hátulról, egy parkból, a Jamuna folyó közeléből:

wp_20180313_17_49_22_pro.jpg

A mogul uralkodók itt, Agrában is székeltek egy időben, az Agra Erődben:

wp_20180315_10_08_03_pro.jpg

Vagy belülről:

wp_20180315_10_46_28_pro.jpg

Tényleg elképesztő, ahogy a mogulok a Közép-Ázsiából és Perzsiából hozott stílusukat (amelynek egyik legfőbb jegye a kupola, amit a Taj Mahalnál is látunk, egyébként Indián kívül Üzbegisztánban: Szamarkandban, Bukharában, Khívában, illetve Iránban: például Iszfahánban találkozhatunk ilyen jellegű épületekkel elsősorban, de ide tartozik a perzsa eredetű kertépítészet, és a bejáratok, vagy imafülkék barlangok cseppköveit utánzó csipkés boltozatai is) ötvözték az itt talált stílusjegyekkel: sok függőleges és vízszintes elem, erkélyek, kevés zárófal, oszlopcsarnok, kőfaragások. Mindezt megfigyelhetjük az Agra Erődben, de az itt következő Fatehpur SIkri épületegyüttesnél is. 

Fatehpur Sikribe busszal lehet eljutni Agrából. Nagy Akbar mogul uralkodó építtette székhelyéül, az 1500-as években, a Vörös Erőd és az Agra Erőd után ez a harmadik fontos mogul székhely. A Fatehpur Sikrihez tartozó mecset:

wp_20180315_13_26_32_pro.jpg

Itt érdemes megemlítenem két fontos szempontot, ami Indiába vezetett: egyrészt nagy kedvencem a Tarsem Singh által rendezett Zuhanás című film, amelynek számtalan jelenete Indiában játszódik, például az egyik itt, a mecsetnél. Amikor megnéztem azt a filmet, elgondolkoztam, hogy ezek a jelenetek ugyan a Föld melyik táján játszódhatnak. Korábban azt hittem, ilyen monumentális, régi épületek csak Európában vannak. Talán Olaszországban? Nem, ilyesmi Európában sehol nincsen. Indiában voltak. Mindenfelé kerestem a Zuhanás helyszíneit indiai tartózkodásom során: ezeket.

A másik, hogy nagyon kedvelem Carl Gustav Jung svájci pszichiáter munkásságát. Először az Emlékek, álmok, gondolatok című könyvet olvastam tőle, amelyben többek között élete legmeghatározóbb álmait írja le. Talán számomra is legérdekesebb álma a ez. Az álom helyszíne a fatehpur sikri Diwan-e-Khas (Magánkihallgatások csarnoka) majdnem tökéletes mása, ez az épület egy Jung számára nagy jelentőséggel bíró mandala, a lótuszvirág szimbóluma, belülről ilyen (nem saját képem):

diwan-i-khas-in-the-palace-complex-at-fatehpur-sikri-in-uttar-pradesh-bj4r7y.jpg

Középen trónol az uralkodó, Nagy Akbar, vagy Jung álmában Dávid király. Kívülről ilyen:

wp_20180315_13_52_12_pro.jpg

Ha az ember egyszer bebocsátást nyer egy királyhoz, "Életem, halálom kezedbe ajánlom", mint a népmesében, akkor valószínűleg egy ehhez hasonló helyen találkozhat vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://hamubansult.blog.hu/api/trackback/id/tr3414368917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása