Ladakhi tartózkodásom alatt két fontos problémát kellett megoldanom: meg kellett szerveznem, hogy el tudjak menni a Pangong-tóhoz - viszont ilyen útra csak csoportban érdemes menni, mivel az ideális túrához érdemes autót bérelni, és a turisztikai engedélyhez is legalább két embernek kell elindulni a tóhoz együtt, én pedig egyedül voltam. A másik, hogy miután május 6-án visszaérkezem Delhibe, három napon belül lejár majd a vízumom, 9-én, így ki kellett találnom, hogy hogyan hagyom majd el az országot. A kérdés az volt, hogy hazajöjjek-e: Magyarország felé induljak, vagy az ellenkező irányba, és tegyek egy, az indiaihoz hasonló körutazást Délkelet-Ázsiában. Az utazás elején azt gondoltam, hogy elég lesz nekem a két hónap, ekkora viszont elkezdtem nagyon élvezni az egyedül utazgatást, így végül a továbbmenetel mellett döntöttem: megvettem a jegyemet Delhiből Bangkokba. A következő állomás tehát Thaiföld. Sokat gondolkoztam, mire erre a döntésre jutottam. 

A másik fontos, megoldandó ügy a Pangong-tó túra volt, először a szállásomon egy kanadai párral együtt próbáltuk megszervezni az utat. Először az volt a tervünk, hogy busszal megyünk (van menetrend szerinti járat a tóhoz bizonyos napokon), de ehhez engedélyt kell beszerezni. Viszont a kanadaiak idő közben rájöttek, hogy nincs idejük eljönni a tóhoz, ugyanis két nappal később indult a repülőjük Delhibe, elszámolták magukat. Ekkor már majdnem lemondtam a kirándulásról a tóhoz, de még bementem az utolsó turista irodába, ami útba esett hazafelé menet. Bent ültek sokan, és egy srác nagy örömmel köszöntött. Ismerős volt, de nem tudtam, honnan - megkérdeztem hát: vele még a delhi reptéren találkoztam Lehbe jövet, két francia fiú. Már  annyi emberrel ismerkedtem össze az utóbbi időben, hogy nem ismertem meg őket. Így viszont már beugrott az arcuk. Kiderült, hogy ők, is, öt társukkal együtt a Pangong-tóhoz (és ráadásként a Nubra-völgybe) mennek (két napos út), és még pont egy nyolcadik hely maradt volna üresen a bérelt autójukban. Azonnal csatlakoztam hozzájuk, kiváltottam az engedélyt. 

Másnap reggel indultunk, először a már eleve 3500 m magasan fekvő városból a világ egyik legmagasabb, 5500 m tszf. levő hágójába, a Khardung-hágóba kanyarogtunk fel, ahol fagypont alatti hőmérséklet, és fantasztikus látvány fogadott: 

Itt a Ladakh-hegység hágójából a Shyok-völgy túloldalán azok a hatalmas hegyek már a Karakorum, a világ Himalája utáni második legmagasabb vonulatának hegyei, a legnagyobb közülük a a világ harmincötödik legmagasabb csúcsa, a 7672 m magas Saser Kangri. Ezután leereszkedtünk a Shyok-folyó (és a beleömlő Nubra-folyó) völgyébe. Hagyom a képeket beszélni: 

Délután a Hunder nevű településre érkeztünk meg, itt kaptunk szállást éjszakára. Közben elmentünk a Diskit-kolostorhoz, illetve a közeli homokdűnékhez:

Este finom vacsorát is kaptunk a szállásunkon. Másnap indultunk a Shyok völgyén keresztül a Pangong-tóhoz, útközben lélegzetelállító tájakat láttunk:

Majd megérkeztünk a 4200 m tszf. levő tóhoz, ahol már egészen hűvös volt.

Itt megebédeltünk, majd indultunk visszafelé, Lehbe. Utunk ismét a Ladakh-hegység egyik hágóján, a Chang-hágón keresztül vezetett. A hágó, szemben a Himalája:

Az Indus-völgyébe visszaereszkedve láthattuk a Chemrey-kolostort: 

Innen az Indus-völgyén keresztül (a korábban említett Thiksey, Stakna kolostorok mellett) jutottunk vissza Lehbe.

Néhány nappal később indult a repülőm Delhibe. Itt, miután fölkerestem a jó öreg szállásomat (ekkor tartózkodtam negyedszer a fővárosban), néhány napot eltöltöttem - majd indult a repülőm Bangkokba!